Hirdetmények, iratok
1 / 1
A polgármester együttműködésre szólítja fel a lakosságot
1918. november 14-én mintegy 600 szerb katona érkezett Miloš Cvetić alezredes parancsnoksága alatt. A megszállásban részt vevő katonai erő nem csak létszámában, de felszereltségében is jelentéktelennek mondható. Ellenállás nélküli bevonulásuk nagyrészt az őszirózsás forradalommal (1918. október 31.) hatalomra került Károlyi-kormány előzetes intézkedéseinek volt köszönhető. November 11-én érkezett a kormány távirata, melyben utasította a Pécsi Nemzeti Tanácsot és Pécs karhatalmi parancsnokát, hogy a – Monarchia és az antant közt létrejött – padovai fegyverszüneti (november 3.) feltételeknek megfelelően kezdjék meg Pécs katonai kiürítését. A kormány utasította a közigazgatás vezetőit, hogy a megszálló antant csapatok fogadására jelenjenek meg. Nendtvich Andor polgármester felhívással fordult Pécs lakosságához, melyben az ellenállás mellőzésére szólított fel. A lakosság tudomásul vette az idegen hadsereg jelenlétét, amely kezdetben nem avatkozott be az életükbe. A helyzet egyelőre megnyugtatónak látszott.
1918. november 14.
MNL-BaML–XV. 25. g. Nyomtatványok. Plakátok, hirdetmények. 280.
KAPCSOLAT
Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
- (MNL-BaML)
- 7621 Pécs, Király u. 11.
- 7601 Pécs, Pf. 392
- +36 72/518-680
- baml@mnl.gov.hu
Csorba Győző Könyvtár
- (CSGYK)
- 7622 Pécs, Unversitas u. 2/A
- +36 72/501-960
- info@csgyk.hu
Csorba Győző Könyvtár
- (JPM)
- 7621 Pécs, Káptalan u. 5.
- +36 72/514-040, 514-041
- jpm@jpm.hu
Csorba Győző Könyvtár
- Vértesi Lázár
- vertesi.lazar@mnl.gov.hu