TÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÓ PÉCS 33 HÓNAPIG TARTÓ SZERB MEGSZÁLLÁSÁNAK I. SZAKASZÁRÓL

Mikor 1918 őszén, a négy éven át tomboló „Nagy Háború” befejezéséhez közeledett, a vesztesek oldalán álló Osztrák–Magyar Monarchia darabjaira hullott. Október első felében egymás után alakultak meg a nemzetiségi tanácsok (a csehek, a szlovákok, a románok, a horvátok és a szerbek politikai-hatalmi szervezetei), amelyek a hónap végén kinyilvánították a dualista államtól való elszakadásukat és csatlakozásukat az új nemzetállamokhoz. Ezzel egy időben az osztrák ideiglenes nemzetgyűlés kimondta Német-Ausztria megalakulását. Október 24-én pedig megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, majd október 30–31-én győzött a polgári demokratikus forradalom Magyarországon, és a Nemzeti Tanács pártjainak részvételével Károlyi Mihály alakíthatott kormányt.

A katonai összeomlást követően a Monarchia képviselői november 3-án aláírták a padovai fegyverszüneti egyezményt, az államalakulat felbomlásával azonban nem volt világos, hogy ez mennyiben vonatkozik Magyarországra, emellett az antant balkáni haderőinek előrenyomulását sem akadályozta meg. Ez volt az oka annak, hogy Károlyi-kormány képviselői és a keleti antant-hadsereg parancsnoka november 13-án Belgrádban megkötötték azt a katonai konvenciót, amely a magyar hadsereg által kiürítendő terület határát a Szamos felső völgye–Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva vonalon határozta meg. Mindezek értelmében Baranya vármegye nagyobb része szerb megszállás alá került.

A területek megszállásával kapcsolatos szerb politikát a továbbiakban az határozta meg, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csak ekkor szerveződött egységes állammá, még nem voltak véglegesen megállapított határai, de reménye volt arra, hogy a politikai érdekérvényesítésen túl a status quo is jelentős szerepet játszik a nagyhatalmak végleges döntéseiben.

A területek elfoglalása lényegében a megállapodás aláírásával egyidejűleg megkezdődött, a szerb csapatok november 21-ig elfoglalták a megye nagy részét. Baranya megye hét járása közül hat került szerb megszállás alá, sőt rövidebb időre a meg nem szállt hegyháti járás néhány községe is a demarkációs vonal déli oldalára került. 308 községből mindössze 55 maradt a meg nem szállt területen.

Az idegen megszállás az itt élőket váratlanul érte. A Pécsi Nemzeti Tanács november 14-én a Pécsi Napló címoldalán tájékoztatta a lakosokat, hogy aznap, „csütörtök reggel szerb katonaság megszállja Pécset”1. A városba begördülő vasúti szerelvénnyel mintegy 700 szerb katona érkezett Miloš Cvetić alezredes parancsnoksága alatt. A pályaudvaron Nendtvich Andor polgármester üdvözlőbeszédet intézett a megszállókhoz, és reményét fejezte ki arra, hogy az indokolt megszállásra való jogukat nem lépik túl, és a helyiekkel békésen együttműködve várják a békekonferencia végleges döntését. Cvetić alezredes így válaszolt: „Magyar testvéreink! Felsőbb parancsnokságomtól azt az utasítást kaptam, hogy Pécs városát a rend fenntartása céljából csapatommal szálljam meg. Baráti és testvéri szándékkal jöttem, nem ellenség gyanánt.”2

Különösebb változást a megszállás eleinte nem jelentett, a tisztviselők zöme tovább dolgozott, működtek a nemrég megalakult különféle tanácsok, a Magyarországgal való érintkezést a szerbek nem korlátozták. Mindenesetre a megszállók a helyi nemzeti tanácsokat ismerték el az itt élők akaratának képviselőjeként, a budapesti magyar kormány rendelkezéseit nem vették figyelembe.

A magyarországi kormányzat képviselőiként november 22-én elfoglalta hivatalát a megyei, illetve városi kormánybiztos-főispán.3 A Károlyi-kormány Oberhammer Antal pécsi rendőrfőkapitányt Pécs város, Kerese György sásdi ügyvédet pedig Baranya vármegye kormánybiztosává nevezte ki. A megyei kormánybiztos-főispán így nyilatkozott megbízatásáról: „Célja és feladata a népköztársaság mai államrendjének fenntartása és további kiépítése. Magyarország egész területi integritásának, ideértve különösen a szűkebb hazának, Baranya vármegyének is megvédése. E kérdésnél különös figyelmet fordít a megszálló szerb csapatokkal való érintkezésre.”4 Visy László volt városi főispán naplójába a következő bejegyzést tette a kormánybiztosokkal kapcsolatban: „Működésüktől semmi jót sem várok. Mit tehetnek, mikor a rendelkezési jog nem az ő, hanem a szerb parancsnok kezében van. Ez pedig nap nap után több hatalmat ragad magához.” 5

A kormánybiztosok kérték a szerb megszálló csapatok parancsnokságától joghatóságuk elismerését,6 de rendelkezéseiket a következőkben csak akkor vették figyelembe, ha azokat a pécsi, illetve a Baranya vármegyei nemzeti tanács tagjaként írták alá.7 „Mindkettő [kormánybiztos] részt vett ezután a Nemzeti Tanács csaknem naponként tartott ülésein, beszámoltak intézkedéseikről, irányítást kértek a felmerült kérdésekben – teljes összhangban folyt velük a munka” – írta emlékirataiban Hajdu Gyula.8

A megszállás első heteiben a szerbek tehát nem korlátozták a helyi közigazgatást, azonban a központi kormányzat hatáskörét mindinkább szűkítették. Egymást követték a magyar állam szuverenitását sértő rendelkezések. November végén a szerb hatóságok nem engedélyezték a magyar hadügyminisztérium körrendeletének végrehajtását, vagyis az 1896–1900 között született korosztály behívását.9 Megtiltották továbbá az állami adók beszedését a megszállt területeken, 10 valamint az itt élők részvételét az esetleges magyarországi választásokon.11

A belgrádi konvenció értelmében a megszállt területeken a polgári közigazgatás a magyar hatóságok kezében maradt, a megszállók azonban rövidesen a civil élet irányítását is a kezükbe akarták venni. A hónap elején alakult nemzetőrséget már november 19-én feloszlatták.

November 21-én a Pécsi Nemzeti Tanács tiltakozott a szerb csapatok parancsnokságánál, hogy a megszállók megszegik a fegyverszüneti megállapodást, közraktárak készleteit és magántulajdont képező javakat vesznek igénybe, korlátozzák a vasúti áruforgalmat, beavatkoznak a szénkészletek elosztásába, mindezek mellett pedig a megszállás túlterjed a megállapított demarkációs vonalon. Hangsúlyozták továbbá, hogy „a jelenlegi megszállás nem háborús megszállás, hanem fegyverszüneti biztosíték”, és nem érintheti a közélet és a közgazdasági tevékenység intézményeit. 12 A tiltakozásra választ nem kaptak.

Mindezek az események szervesen összefüggtek az Újvidéken történtekkel. November 25-én a Szerb Nemzeti Tanács által Újvidéken összehívott, Baranya, Bácska és a Bánát lakosságának akaratát kifejezni hivatott népgyűlés kimondta, hogy e területeket „mind államjogi, mind politikai és gazdasági tekintetben Magyarországtól elszakítottnak nyilvánítja”. Kinyilvánította továbbá csatlakozását a Szerb Királysághoz, és felkérte annak kormányát, hogy a béketárgyalásokon képviselje érdekeiket. 13 E Vajdaság néven egyesített terület igazgatására megalakult a Narodna Uprava (Nemzeti Igazgatóság), amelynek hatásköre kiterjedt az említett területek demarkációs vonal által kijelölt részeire. A népgyűlésen hangsúlyozták, hogy ez nem csak az ő kívánságuk és jogi álláspontjuk, hanem fedi a terület lakosságának óhaját is. Ilyen értelmű cikkek jelentek meg az újvidéki lapokban is. Mindezek után december 1-jén megalakult a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, amelynek kormánya a Narodna Uprava előterjesztésére kijelentette, hogy Baranya, Bácska és a Bánát megszállt területét annektálja.

Az események megdöbbenést váltottak ki Pécsett és Baranyában, és a Pécsi Nemzeti Tanács kezdeményezésére válaszlépés megfogalmazását határozták el. Közös értekezletre hívták meg a városi hatóságokat, vallási felekezeteket és társadalmi szervezeteket, ahol Hajdu Gyula előterjesztésére tiltakozó nyilatkozatot, úgynevezett néphatározatot fogadtak el.14 Oberhammer Antal városi kormánybiztos-főispán a következőképpen számolt be erről a belügyminiszternek: „A nemzeti tanács kezdeményezésére mozgalom indult, hogy Pécs város minden pártja, társadalom, jótékonyság, vagy bármi más egyesülete, köre és működő szerve legrövidebb időn belül, – ami 2 nap alatt meg is történt – tartson közgyűlést és e közgyűlésen fogadja el a teljesen egyforma, csatolt tiltakozó nyilatkozatot, mely minden kétséget kizáróan és a leghatározottabban Pécs városának Magyarországhoz való tartozandósága mellett foglal állást.”15

Pécs város törvényhatósági bizottsága december 3-án rendkívüli közgyűlést tartott, ahol a polgármester előterjesztette a nemzeti tanács által megszövegezett „ellenproklamációt”. A közgyűlés – amelyen Hajdu Gyula is hosszasan felszólalt – egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.16 A széles tömegek óhaját kifejező Néphatározatot tehát magáénak érezte a város közgyűlése, a politikai pártok, vallási felekezetek és a társadalmi egyesületek is; a dokumentumon 55 szervezet aláírása szerepel.

Ezekben a napokban – a pécsi mozgalommal párhuzamosan – Baranya vármegye községeiben hasonló tartalmú nyilatkozatok születtek, szám szerint 309.17 Ahogy Kerese György megyei kormánybiztos-főispán írta a belügyminiszternek: „Baranyavármegye közönsége is hasonló állást foglalt összességében, járásonként és községenként is a vármegye lakóit felölelő nemzeti tanácsok, pártok, felekezetek, egyesületek és intézmények útján.”18

A dokumentumot Oberhammer Antal továbbította közlésre a Magyar Távirati Iroda részére, így az országos sajtó a következő napokban beszámolt az eseményekről. Pécs város törvényhatósági bizottsága pedig kérte a Magyar Népköztársaság kormányát, hogy a Néphatározat álláspontját a béketárgyalásokon a „leghatározottabban” érvényesítse.19

A Néphatározat szövegét a Pécsi Nemzeti Tanács vezetői személyesen adták át a szerb városparancsnoknak, aki a látogatást nem viszonozta, hanem maga helyett másnap a szerb katonai rendészet közegeit küldte. Szerinte ugyanis e dokumentum alkalmas volt a lakosság nyugtalanítására, közvetve pedig az antant csapatok érdekeit sérti, ezért hadbírósági kihallgatás alá vetette a mozgalom kezdeményezőit, Doktor Sándort, Hajdu Gyulát, Makay István városi tanácsnokot, Tarlós György postaigazgatósági titkárt, Hamerli Imre kesztyűgyárost, ifj. Fürst Gyula szállítót és Oberhammer Antalt. Az említetteket a kormánybiztos-főispán kivételével a kihallgatásig őrizetbe vették, és csak négy nap múlva, a kihallgatás után bocsátották szabadon. A letartóztatások mellett a város ismert polgári és politikai vezetői közül túszokat jelöltek ki, szám szerint tizenegyet, akiknek naponta kétszer – reggel és este – jelentkezniük kellett a szerb parancsnokságon. Ugyanígy kellett eljárnia magának a városi kormánybiztos-főispánnak is.20 „Ezenkívül azok, akik a Kiáltványt szövegezték s akik azon mozgalmat, hogy a pécsi egyesületek, szervezetek, társulatok stb. a kiáltványt magukévá tegyék s ezen kérdésben állást foglaljanak, – szervezték, irányították – ma délután [december 5-én] ki lettek a Lakits-laktanyába rendelve, s ott a [szerb] parancsnok részéről dorgálásban és komoly intelemben részesültek.”– Írta naplójába Visy László.21

Hajdu Gyula emlékirataiban így írt a Pécsi Nemzeti Tanács vezetőinek fogságáról és kihallgatásukról: „Ellátásunkról gondoskodtak, de négy napig nem állt szóba velünk senki. Ekkor egyenként elvittek bennünket kocsin a parancsnokság irodájába, amely ekkor már a Lőwy-palota emeletén volt elhelyezve. Itt egy Belgrádból küldött katonai ügyész hallgatott ki bennünket egyenként. Milyen célt szolgált a tiltakozás? Milyen módon akartunk fellépni? Milyen szervezetet hoztunk létre? Ezek voltak a kérdései, amelyekre adott válaszokat nem igyekezett befolyásolni, jegyzőkönyvbe vett mindent, ahogyan előadtuk […] Bennünket visszavittek a huszárlaktanyába. Doktor Sándort még aznap elbocsátották. Velünk többiekkel másnap közölték, hogy szabadok vagyunk, semmi egyebet nem mondtak. Nem indokolták miért tartóztattak le bennünket. Nem indokolták azt sem, miért szüntették meg a letartóztatást. Nem is adtak útravalóul figyelmeztetéseket jövő magatartásunkat illetőleg.”22

Az országos sajtó a Pécsi Nemzeti Tanács Tagjainak letartóztatásáról is beszámolt, de – ahogy a Világ című lap fogalmazott – „a megfélemlített pécsi lapok az esetet közölni nem merték”.23 A Délmagyarország című lap szerint az események meglepetésként hatottak, hiszen „Pécsett mindenki természetesnek tartotta, hogy ennek a határozatnak a meghozatalára a pécsi magyarságnak joga van”.24

Mivel a megyei kormánybiztos-főispán tudomására jutott, hogy a pécsi mozgalom vezetőit a szerbek letartóztatták, a vármegye területén született néphatározatok nyilvánosságra hozatalára nem is tett kísérletet. Kerese György a belügyminiszterhez írt levelében így fogalmazott: „Nem félelemből, hanem csakis a kedélyek megnyugtatása végett tekintett el a vármegye 85%-ában magyar és német nyelvű közönsége a megyére vonatkozó néphatározatok nyilvánosságra hozatalától, annál is inkább, mert az időközben felállított új pécsi [szerb] parancsnoktól azt a megnyugtató kijelentést vette, hogy a megszálló csapatok sehol sem engedik meg a (15%-ban) szláv nyelvű lakosságnak sem, hogy esetleg Jugoszláviához való csatlakozás érdekében népgyűlést tartson, avagy bármily ily irányú és célú agitációt fejtsen ki.”25

A fent említett ígéretet nem tartották meg, sőt 1918 decemberétől a megszállók részéről mind élesebben bontakozott ki egy olyan politika, amely fegyveres erőre támaszkodva, a helyi polgári közigazgatást fokozatosan korlátozta, majd megkísérelte annak teljes hatáskörét átvenni, és szerb impériumot kialakítani.

A tiltakozások ellenére, illetve azzal párhuzamosan a Narodna Uprava megkezdte az újvidéki népgyűlés döntéseinek gyakorlatba ültetését, és december 4-én határozatot hozott a vezető magyar tisztviselők lecseréléséről. Az újvidéki kormány kinevezte Baja és Pécs városok, valamint a megszállt Baranya főispánjává Stevan Vojnić-Tunić volt szabadkai polgármester-helyettest, aki december 12-én megjelent Pécsett, hogy elfoglalja hivatalát. Az új szerb városparancsnok, Stevan Radovanović ezredes ez alkalomból magához rendelte a vármegye alispánját és a társhatóságok vezetőit, akiktől a kinevezés tudomásulvételét kérte, erre azonban egyöntetűen elutasító választ kapott, mivel az érintettek nem ismerték el a Narodna Uprava illetőségét.26

A határozott ellenállás hatására ekkor még nem sikerült Baranya vármegyét szerb igazgatás alá rendelni, de tovább folyt a magyar állam szuverenitásának lebontása a megszállt területeken. December végén a megszálló csapatok parancsnoka közölte a városi kormánybiztos-főispánnal, hogy a magyar kormánytól érkező rendeletek csak az ő előzetes hozzájárulásával hajthatóak végre,27 emellett megtiltotta a 18-45 év közötti baranyai hadkötelesek távozását a demarkációs vonalon át a meg nem szállt területekre.28 Egyébként január végén a demarkációs vonalat is lezáratta, azon keresztül minden közlekedést megakadályozott.

A továbbiakban a nemzeti tanácsok tevékenységéről is keveset hallunk, működésüket végül 1919. január 13-án a Narodna Uprava rendelete szüntette meg: „Különös figyelem fordítandó arra, hogy az összes nemzeti bizottságok, tanácsok és egyéb szervezetek tekintet nélkül azoknak nemzetiségi jellegére, ha az még időközben meg nem történt volna, azonnal feloszoltassanak.”29

A folyamat befejezéseként január 17-én megjelent Pécsett a Narodna Uprava miniszterelnöke, és közölte az egybehívott tisztviselőkkel, hogy kormánya a siklósi születésű Vladislav Pandurović ügyvédet, a pécsi hadapródiskola egykori tanárát nevezte ki Baranya, Pécs és Somogy kormánybiztos-főispánjává. A jelenlévők tiltakozására közölte, hogy akár fegyveres erővel is végrehajtatja az újvidéki kormány határozatát. Ezzel párhuzamosan a pécsi szerb városparancsnok január 25-én kemény hangú kiáltványban fordult Pécs város polgáraihoz, amelyben bármiféle engedetlenség esetén a szigorú megtorlást .30

Ilyen előzmények után került sor január 27-én Pandurović beiktatására. A tisztviselői kar távollétével tiltakozott. Másnap Pandurović átvette a városi, illetve a megyei főispáni hivatalt a magyar kormány által kinevezett kormánybiztos-főispánoktól, akik jegyzőkönyvben tiltakoztak a fegyverszüneti feltételek megsértése ellen, és kijelentették, hogy hivatalukat csak erőszak nyomására adták át.31 A beiktatás alkalmával kitűzték a szerb zászlót a pécsi városházára, de az új főispán azt ígérte, hogy a következő nap bevonják. Miután ez nem történt meg, Nendtvich Andor polgármester utasítására felvonták a magyar lobogót is. A szerb katonai közegek közbeléptek, a magyar zászlót eltávolították, több városházai alkalmazottat és járókelőt bántalmaztak.32 Az atrocitás miatt tiltakozó polgármestert, valamint Kerese György megyei kormánybiztos főispánt és Stenge Ferenc alispánt a szerb hatóságok kiutasították a megszállt területekről. Mindezekkel az eseményekkel Pécs városa és Baranya vármegye 33 hónapig, 1921 augusztusáig tartó szerb megszállásának első szakasza lezárult.

Összefoglalásként elmondható, hogy a helyi nemzeti tanácsok működésének csúcspontja volt e politikai mozgalom, amely az 1918. december 3-i Néphatározat megfogalmazásában öltött testet, és Pécs város és Baranya vármegye egész társadalmának véleményét tolmácsolta a szerb megszállással, valamint a nyílt annexiós törekvésekkel kapcsolatban. Habár a Néphatározat céljait nem érhette el, a társadalom széles rétegeit érintő összefogás keretei utat mutattak a szerb megszállással szemben 1919 februárjában és márciusában fellépő következő nagyszabású tiltakozó mozgalomnak, amely a „nagy sztrájk” néven vonult be a történelembe.

Gyánti István

1Pécsi Napló, 1918. nov. 14., 1.
2Pécsi Napló, 1918. nov. 15., 2–4.
3PÉCS-BARANYA, 36.
4Dunántúl, 1918. nov. 28., 3.
5MNL BaML XIV. 60. Visy László naplói. VI. köt. [136]. 1918. november 26.
6MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1025/1918.
7Uo. 1033/1918.
8HAJDU 1957, 215.
9MNL BaML IV. 410. a. Baranya vm. alisp. eln. ir. 4010/1918.; MNL BaML IV. 1406. f. Pécs Város Tan. „D” üo. ir. 31436/1918.
10MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1029/1918.
11MNL BaML IV. 410. c. Szerb megszállás vm. közig. ir. 1391/1919.
12Pécsi Napló, 1918. nov. 22., 1–2.
13A népgyűlés határozatait közli: KŐVÁGÓ 1964, 249–250.
14HAJDU 1957, 219.
15MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1060/1918.
16MNL BaML IV. 1402. a. Pécs város kgy. jkv. 217/1918. (dec. 3.); Dunántúl, 1918. dec. 4., 2–3.
17MNL BaML IV. 401. a. Baranya vm. főisp. biz. ir. Tiltakozások a Jugoszláviához való csatlakozás ellen. 1918.
18Uo. Kerese György kormánybiztos-főispán jelentése a belügyminiszterhez. 1918. dec.
19MNL BaML IV. 1406. g. Pécs Város Tan. „E” üo. ir. 32198/1918.
20MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1073/1918.
21MNL BaML XIV. 60. Visy László naplói. VI. köt. 1918. december 5.
22HAJDU 1957, 223–224.
23Világ, 1918. dec. 17., 7.
24Délmagyarország, 1918. dec. 14., 2.
25MNL BaML IV. 401. a. Baranya vm. főisp. biz. ir. Kerese György kormánybiztos-főispán jelentése a belügyminiszterhez. 1918. dec.
26SZŰTS 1991, 22–23.; GERGELY–KŐHEGYI 1974, 10.
27MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1180/1918.
28MNL BaML IV. 410. a. Baranya vm. alisp. eln. ir. 4311/1918.; MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1169/1918.
29Baranyavármegye Hivatalos Lapja, (XXII. évf. 6–9. sz.) 1919. márc. 1., 19.
30MNL BaML IV. 1406. g. Pécs Város Tan. „E” üo. ir. 1455/1919.
31MNL BaML IV. 1401. a. Pécs város főisp. biz. ir. 4/1919.
32MNL BaML IV. 1406. g. Pécs Város Tan. „E” üo. ir. 1541/1919.

*****

A kezdőlapon Baranya vármegye 1921. évi szerb megszállás alóli felszabadulásának térképe látható. A térképet 1921. június 20-ára keltezték, és a hároméves szerb megszállás alóli felszabadulás előkészítése miatt készülhetett. Gönczy Pál 1886. évi Baranya vármegye térképét két vastag vonallal három részre osztották: a meg nem szállott területre (I.), a megszállás alól felszabadult területre (II.) és az elcsatolt baranyai háromszögre (III.), amely a „Baranya irredenta” nevet kapta. A térképre a megszállt, illetve felszabadult területre bevonuló csendőr alakulatok elhelyezkedését rajzolták be.

KAPCSOLAT
Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
  • (MNL-BaML)
  • 7621 Pécs, Király utca II.
  • 7601 Pécs, Pf. 392
  • +36 72 518 680
  • baml@mnl.gov.hu
Csorba Győző Könyvtár
  • (CSGYK)
  • 7622 Pécs, Unversitas u. 2/A
  • +36 72 501-960
  • info@csgyk.hu
Janus Pannonius Múzeum
  • (JPM)
  • 7621 Pécs, Káptalan u. 5.
  • +36 72/514-040, 514-041
  • jpm@jpm.hu
Szakmai kapcsolattartó
  • Vértesi Lázár
  • vertesi.lazar@mnl.gov.hu