Visszaemlékezések
1 / 2
A megszálló szerb csapatok Pécsre érkeznek
Az 1918. november 13-án Belgrádban aláírt fegyverszüneti egyezmény értelmében az antant Babócsától a baranyai hegyháton, majd Baján át a Marosig terjedő demarkációs vonalat jelölt ki. Az ettől a vonaltól délre eső területek katonai ellenőrzését szerb csapatokra bízta, de továbbra is biztosította a magyar polgári közigazgatás fenntartását. A szerb katonákat szállító vonat már a belgrádi konvenció másnapján megérkezett Pécsre. Először az üszögi állomáson állt meg, ahol a pécsi helyőrséget képviselő kisebb katonai küldöttség tiltakozását fejezte ki az idegen csapatok bevonulása ellen. A vonat ezután befutott a pécsi vasútállomásra. Itt Nendtvich Andor polgármester és Oberhammer Antal rendőrfőkapitány mellett öt további városi tisztviselő fogadta a Miloš Cvetić alezredes vezette szerb megszállókat. Lenkei Lajos, a Pécsi Napló szerkesztője visszaemlékezésében azt a pillanatot idézte fel, amikor a szerb katonaság megérkezett a pécsi vasútállomásra, és Nendtvich Andor polgármester fogadta őket, kíméletet kérve a város számára. A szerb katonai egységeket vezető alezredes természetesen igyekezett békés missziónak feltűntetni leendő jelenlétüket, egyúttal tolmácsolta Péter szerb király üdvözletét.
1918. november 14.
Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság, Pécs, 1922.
KAPCSOLAT
Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
  • (MNL-BaML)
  • 7621 Pécs, Király u. 11.
  • 7601 Pécs, Pf. 392
  • +36 72/518-680
  • baml@mnl.gov.hu
Csorba Győző Könyvtár
  • (CSGYK)
  • 7622 Pécs, Unversitas u. 2/A
  • +36 72/501-960
  • info@csgyk.hu
Csorba Győző Könyvtár
  • (JPM)
  • 7621 Pécs, Káptalan u. 5.
  • +36 72/514-040, 514-041
  • jpm@jpm.hu
Csorba Győző Könyvtár
  • Vértesi Lázár
  • vertesi.lazar@mnl.gov.hu